10.fejezet - Ha mindennek vége

B.U.É.K BABÁK!

Tudom, tudom még csak 29.-e van, de legközelebb már csak jövőre találkozunk mármint januárban így ezért szeretnék mindenkinek gazdag és boldog újévet kívánni. Aztán nem ám berúgtuk, mert én se fogok. (Hát ...) :D :)

Nem papolok tovább inkább jó olvasást kívánok! :) xx 

OLIVIA DESIRE VILLA

A fejem majd szétszakad míg a szívem erősen dübörög, amit csak annak következettek be, hogy a tegnap estémből csak annyira emlékszem, hogy felöltöztem csinos fehér ruhában aztán minden homályos. Kicsit kirúgtam a hámból szóval hoztam a formám, de fogalmam sincs, hogy kerültem ágyban. Egy ismeretlen ágyban. Meztelenül.

Micsoda?

Gyorsan felültem és magamhoz szorítottam a fehér lepődőt, ami takart aztán óvatosan a mellettem lévő srácra néztem, de az ablakból áradó fény megakadályozta. Átkozott napfény.

Megráztam a fejem és hunyorogva pillantottam a mellettem fekvő srácra, aki arccal felém fordult és a kezei a derekamon voltak. Amikor megláttam az arcát teljesen megdermedtem és már rájöttem miért dübörög ennyire a szívem. Miatta. Ezek után már biztos nem tudok úgy nézni rá, mint egy testvérre bár ezelőtt se tudtam csak próbáltam, de ezután már próbálni se fogok tudni. Amit bánok a tegnap estében, hogy nem emlékszek arra a csodálatos pillanatra mikor lefeküdtem vele. Ha lefeküdtem vele bár minden jel arra mutat. Vagy..

Megráztam a fejem és óvatosan leemeltem a karját magamról, hogy kicsusszanjak mellőle. Azonnal beszélnem kell a legjobb barátnőmmel egy nagyon fontos dologról vagyis arról, hogy lefeküdtem a bátyjával. Vagyis csak azt hiszem. Fogalmam sincs mi történt, de egyértelműnek tűnik mégis legjobb barátnőm beszédére vagyok kíváncsi, de most rögtön.

Óvatosan felálltam és magam köré csavartam a fehér huzatot így Dex alvó teste szabadon maradt. Hoppá. Ide-oda kapkodtam a fejem mikor megtaláltam a fotelben a ruháimat így gyorsan felkaptam magamra a fehérneműimet aztán a ruhára néztem. Megráztam a fejem és a ruhám mellett megpillantottam egy fekete inget így Dex-re néztem. Igen, ez az övé. Pár perc habozás nélkül magamra kaptam és begombolva dobtam vissza az alvó srácra a lepedőt aztán a ruháimat megfogva indultam az ajtó felé, de amint kinyitottam az ajtót hangos férfi nyögések töltötték be a házat így gyorsan behúztam magam után az ajtót. Az orromat megcsapta a tömény alkohol szag, ami az egész házat beárasztotta fogalmam sincs mi lehetett itt este, de olyan, mintha ezzel mostuk volna fel a padlót. Ki tudja lehet megtettük.

Fejemet rázva indultam a lépcső felé, de a nappaliban csak egy-két fiú szenvedett a másnaposságtól név szerint Nicolas és Vic, de mikor leértem mindkettő felém kapta a fejét.

-Jó reggelt – szóltam oda nekik mire ők befogták a fülüket és egy „jó reggeltett” elmotyogtak így aztán figyelmet se vetve rájuk elindultam a végrehajtói ház kijárata felé. Mikor kiléptem megcsapott a reggeli hűvös levegő így gyorsan átfutottam a házban dideregve, talán nem a legjobb ötletem volt egy szál ingben kibattyognom, de annyira tetszik ez az ing. Azt hiszem ezt ellopom tőle sőt ez biztos. Amit beléptem a házban meghallottam a konyhából Mrs Sanchez-t ahogy reggelit készít így gyorsan, de óvatos léptekkel szaladtam végig a folyosón Camille szobájáig ahova rögtön benyitottam, de mikor az ágyra néztem az üresen állt úgy ahogy tegnap hagyta.

Hol a fenében lehet?

Felhúzott szemöldökkel indultam a félig nyitott fürdőszoba ajtó felé hátha ott bujkál, de mikor benéztem az is üresen állt. Ha a szobájában nincs akkor … Marc. Kétségkívül Marc-al van, vagy azzal a fasz vámpírral. Remélem az első, nincs kedvem a vámpírral társalogni.

Egy nagyot sóhajtva visszafelé indultam ahonnan jöttem és ismét lassú, óvatos, gyors léptekkel hagytam volna el a házat, de Mr Sanchez hangja visszarántott.

-Olivia nocsak, nocsak – hallottam meg a hátam mögül Mr Sanchez mosolygós hangját így egy erőltetett mosollyal felé fordultam miközben a ruhám anyagát huzigáltam lejjebb mivel csak a combomat takarja és elég kellemetlen előtte így állni. Nem állok készen arra a beszélgetésre, hogy lehet lefeküdtem a fiával. Sose fogok rá készen állni. -Nagy buli volt tegnap – folytatta mire mosolyogva bólintottam, ha tudná milyen nagy bár nem hülye szerintem egyből levágta a helyzetet. Jaj nekem.

-Aha, nagy volt – szólaltam meg egy nagyot nyelve mire Mr Sanchez mosolyogva összefonta a karjait a mellkasa előtt, ez az állás sose jelent jót szülőnél.

-Nicolasa hol van? Fernanda ugye vigyázott rá? - kezdett bele a faggatásban mire egy mosollyal próbáltam nyugtatni, de valahogy érzem ez a mosolyom nem úgy sült el ahogy elakartam. Nem túl meggyőző a mosolyom, sose tudtam olyan jól tettein a mosolyom ez rossz családi szokás azt hiszem.

-Nicolasa.. ö.. éppen a – kezdtem bele a tarkómat vakarva mikor hirtelen felbukkant a folyosóról mosolyogva és a pizsamájában. Mi van?
-Itt vagyok, apu – szólalt meg mosolyogva, de a szemei alatt karikák azt sugallják, hogy az éjszaka nem aludt sokat sőt bűzlik az alkoholtól pedig nekem nincs olyan szaglásom, mint a macskáknak csak nagyon jó szemlélő vagyok. És Nicolasa igen kirúgott a hámból tegnap este velünk együtt. -Minden rendben a nővérem vigyázott rám – folytatta még mindig vidáman mire Mr Sanchez elismerően bólintott aztán közelebb vonta magához a lányát.

-Beszélnem kell Fernanda-val milyen büszke vagyok rá – kezdett bele mire bólintottam. Álljon be a sorban mivel elsőnek én stoppoltam le!

-Én is beszélni akarok a nővéremmel – szólt közben Nicolasa mire ismét bólintottam. Csak utánam.

-Akkor én meg is keressem.. vagyis szólok neki – javítottam ki mosolyogva és az ajtó felé böktem mire felhúzott szemöldökkel, de bólintottak így gyorsan kislisszoltam az ajtón. Már nem fáztam annyira, mint mikor először kiléptem a hidegben, de azért futva indultam vissza a végrehajtó ház felé ahol már a többi fiú is fenn volt. Marc épp lépett le a lépcsőn így mindenkit fellökve indultam felé míg ő felhúzta a szemöldökét.

-Mi van, Liv? - kérdezett rá mikor felé értem aztán vállon csaptam.

-Hol van a legjobb barátnőm? - kérdeztem rá mire mindegyik fiú felkapta a fejét.

-Eltűnt Cami? - szólalt fel mindenki amikor hirtelen bizsergést éreztem a tarkómon és felnéztem a lépcsőn ahol Dex jelent meg.

-Eltűnt a húgom? - nem tudom, hogy jól értettem, amit mond inkább csak a szájáról olvastam le. Valójában, ha nem lennék varázsló nagyon jó szájról olvasó lehetnék. A levegő megfagyott és minden alapzaj, amit eddig hallottam elnémult mindenki várt valami választ leginkább tőlem mikor hirtelen mindenki ajtó csapódásra kapta fel a fejét, de mikor az ajtóra néztem nem a legjobb barátnőm állt az ajtóban, hanem csak Diego.

-Igen, Camille eltűnt – szólalt meg mire az állam leesett a padlóra mire Leo felpattant és a hajában túrva döntötte fel a dohányzóasztalt. Mikor felpillantottam Dex-re az arca vörösödni kezdett, ami annyit jelent kezdi elveszíteni az esszét és mindjárt ő is törni-zúzni kezd csak nem tárgyat hanem embert.

-Micsoda? Dehogy? Este velünk volt – szólt bele Vic értetlenül mire Diego idegesen a hajában túrt. Okés van valami amit tud.

-Nem egészen. Kikísért engem a pajtában a hullával aztán kiszaladt a sötétben és én nem mentem utána. A rohadt életben az én hibám – a végén megfogta a ruha akasztót és az mellettem landolt. Gyorsan Marc-ra néztem, aki már ugrott volna széttépni Diego bőrét, de nem hagyhatom így hátralöktem.

-Várj – kiáltottam rá aztán minden erőmet összeszedtem, hogy nyugodtan forduljak Diego felé. -Mi történt? Mit mondtál neki? - kérdeztem rá hisz ok nélkül nem szalad el a semmiben bár ő Camille. Néha sok őrültséget csinál.

-Megcsókoltam – ahogy kimondta Diego az előbbi illető hátralökött így majdnem elestem, de szerencsére valaki megfogott és az a valaki Dex. Míg a fiúk próbálták szétszedni őket addig Dex leült a lépcső aljára így én is mellé ültem. Nem szólaltunk meg talán jobb is bár azért jobban örülnék annak, ha megszólalna, ha kiöntené, ami bántja, de talán Dex egy ilyen pasas aki nem mondja ki ami fáj neki és ezt tiszteletben kell tartanom.

Kezeimet a vállára tettem mire rám pillant aztán visszaszegezte a tekintetét előre míg én a vállára tettem a fejemet is míg ő előre bambul, de mikor megéreztem fejét az én fejemen egy mosoly kúszott az arcomon. Azt hittem ellök, visszautasít vagy valami,de úgy hiszem most arra vágyik, hogy a közelébe legyek. Remélem ez nem csak valami leányálom nála és később is vágyni fog a közelségemre, mert én mindig vágyok rá.

Mire a két fiú lenyugodott felemeltem a fejem és Diego nagy nehezen elmesélte a többi dolgot aztán csak bólintottam. Megcsókolta aztán Camille miután visszacsókolta ellökte magától hirtelen hasba vágta és elszaladt. Miért tenneilyet? Mi okból? Nem értem, de azt se értem miért nem ment utána vagyis miért futott utána jóval később.

-Szóval .. elrabolták – nehezen nyögtem ki a végét hisz még belegondolni is rossz abba, hogy a legjobb barátnőmet elrabolták. Pocsék barát vagyok. Nem csak Diego hibás ebben hanem én is hisz azért vagyunk barátok, mert mindig vigyázunk egymásra, de én addig a bátyával enyelegtem, vagy nem tudom, még ez nem tiszta, de nagyobb dolgunk van, mint azt kibeszélni, hogy mi is történt az éjszaka.

-Valószínűleg a gyilkosok – szólt bele Diego aki az orrából törölgette a vért, de Marc se úszta meg csak ő az öklével járt így.

-Remek az álma valóra válik. Köszönjük Diego – szólt bele gúnyosan Marc mire Diego felfújtan kimutatta fehér, hegyes fogait, de Marc egyáltalán nem rendült meg tőle sőt még rá is fújt.

-Okés, fiúk – szóltam rájuk mire mind rám néztek mérgesen. -Nem vitázhattok sokkal nagyobb feladat áll előttünk. Elsőként is elmondani Mr Sanchez-nek aki elrendeli a kutatócsaptokát és megkeressük Camille-t míg az álma.. tudjátok – vázoltam fel a tervet mire egy nagyot sóhajtva beleegyezően bólintottak.

-Elmondom az apánknak – sóhajtott Leo és a hajában túrva indult az ajtó felé, ami magától kinyílt vagyis az ajtó túl végén valaki kinyitotta jobban mondva az a valaki pontosan Mr Sanchez. Leo megdermedt míg a többiek arca elnyílt és kitágult pupillákkal bámultuk az embert aki alfa, de mégis most a szemei nedvesek. Hát persze hallotta és a lánya.

-Apa – állt fel mellőlem Dex mire az alfa elhallgatta és csak megrázta a fejét aztán Diego-hoz fordult, de csak a fejét rázva fordította vissza felénk a tekintettét míg Diego a padlóra szegezte a pillantását.

-Meg kell találnunk – azt hittem valamiféle kioktatást hallok így nagyon meglepett mikor csak egy parancsot hallottam.

-Van egy hulla – szólalt fel Diego mire az alfa rápillantott és kifújt levegővel várta, hogy folytassa. -Tegnap találtuk az ajtó előtt és a pajtában vittük Camille-el. A hulla macska alakban van szóval maguk közé való, de nem voltunk olyan állapotban, hogy megvizsgáljuk – folytatta mire Mr Sanchez bólintott, de szomorúság futott át az arcán, hát persze elsőnek megtudja eltűnik a lánya és még ez is. Meghalt valaki aki közéjük való ez nem a mi napunk.

-Srácok gyerünk körbe kell szaglásznunk – Mr Sanchez kiadta az utasítást mire mindegyik fiú egyszerre pattant fel sőt még én is felálltam hisz mindenbe segítek amiben tudok. -Olivia rád is szükségünk lesz egy kereső varázslat miatt, hogy minél hamarabb meg legyen a lányom – szólt felém mire egyből bólintottam. Kereső varázslat. Nem használtam még mivel elég nehéz varázsige, de egyszer élünk. -Két percetek van összeszedni magatokat aztán a pajtában találkozunk – adta ki a végső parancsot és kisietett a kis házból míg a többiek összenéztek és egy nagyot sóhajtva mindenki a szobája felé indult. Mikor Dex haladt el mellettem ő megragadta a karom és az emelet felé ráncigált a szobájában még nem állok kész szembe nézni vele, nem most vagyis nem ebben a helyzetben, ami most van. Előbb rendeződjön el minden aztán meglátjuk mi lesz.

-Beszélnünk kell – támadott le, amint a szobájában értünk mire egy nagyot nyelve próbáltam kerülni a szemkontaktust.

-Nem – vágtam rá a földet nézegetve.

-Micsoda? - kérdezett rá ingerülten mire felnéztem és megtaláltam gyönyörű zöld íriszeit, amik mindig elkápráztatnak. A fenében.

-Úgy értem nem most – javítottam ki magam habogva mire oldalra fordította a fejét. -Nem akarok erről az egészről beszélni addig amíg sokkal fontosabb dolgunk van. A legjobb barátnőm veszélyben van – az ágyhoz sétáltam, hogy leüljek ahol még nem régibben mindketten feküdt. Átkarolt és a szívem dübörgött úgymint most mivel a közelemben van.

-Igazad van ez nem a megfelelő alkalom – ült le a mellém mire én rásandítottam. -Ha ennek az egésznek vége – villantotta rám a mosolyát mire az én szám is feljebb gördült, de csak egy bólintásig jutottam. -Amúgy jó vagy az ágyban – lökött meg nevetve mire a szemöldököm feljebb kúszott és rémülten a kezeimben temettem az arcom.

-Mi ketten? - kérdeztem rá ijedten bár egyértelmű, hogy volt valami, de jobban örültem volna annak, ha emlékszem rá.

-Nem mondtam semmit – emelte meg a kezeit vigyorogva mire visszalöktem, de még jobban nevetgélt. -Ha mindennek vége – fejezte be a nevetgélést és mosolyogva felém nézett mire én ismét bólintottam.

-Ha mindennek vége – mondtam ki hangosan, de a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Nem fejeztük be a mondatot, de mindketten tudtuk mivel fejeződik be. Nem tudom mikor lesz ennek az egésznek a vége, de az már biztos, hogy a legvégén minden jóra fordul. Hirtelen a tekintettem kettőnk közé vándorolt ahol a kezeink összegabalyodtak és egy mosollyal néztem fel rá. Bármi történjen a végén én örökké szeretni fogom és most már tudom, hogy ő is így érezz. A tekintette, a mosoly és a tettei ezt bizonyítsák. Ő nem a bátyám, ő sokkal több nekem.

Mindenben igaza volt és ezért kell megtalálnom a legjobb barátnőm, mert Camille mindig is tudta, tudta, hogy szeret engem és azt is tudta, hogy én hogyan érzek csak hülye voltam. Meg kell mentenem a legjobb barátnőmet attól a szörnytől, vagy mitől és nem csak magam miatt, hanem a családja miatt főképp a mellettem ülő srác miatt.

Vissza kell hoznom.

CAMILLE FERNANDA SANCHEZ

 Óvatosan emeltem meg a fejemet és már nyújtottam volna ki a kezeimet, de azok már ki voltak nyújtva vagyis nem tudtam mozdítani. Gyorsan észbe kaptam és mikor a mennyezetre pillantottam láttam meg, hogy mindkét kezem a mennyezett falára van kötve míg a lábaim épphogy súrolják a padlót, de még azok is le voltak kötve így egyik végtagomat se tudtam használni. Magatehetetlenné tettek azok a mocskok.

Körülnéztem, de egy ismeretlen helyiségbe voltam a szobában egy nagyon régi kanapé és fotel van hozzá egy még régebbi televízió készülékkel. Normális környezetnek tűnik, de mivel fel vagyok függesztve a falra a normális kifejezés eltöröltem.

-Hoppá, hoppá felkelt – hallottam meg mögülem egy ismeretlen hangot aztán hirtelen elém lépett két totál ismeretlen arc. Egyikük arca se ijesztő inkább normális, de mivel elraboltak és felakasztottak a normális jelző rájuk se illik, na meg persze bűzlenek, mint a két hetes étel a hűtőben. Aki megszólalt az minden bizonnyal vámpír míg a másik közénk való, de ő nem az aki megtámadott. Egy új. Új? Remek.

-Ki a francok vagytok? - vicsorítottam rájuk mire az, aki beszélt vagyis a vámpír, aki szerintem a góré is elkezdett nevetni míg a vérmacska aki hasonlít ránk mégis más folyamatosan összehúzott szemöldökkel méregetett. Kezd ijesztővé válni.

-Édesem a legrosszabb rémálmaid vagyunk – lépett felém és a mocskos kezével az arcomhoz nyúlt míg én eltoltam tőle az arcom amin ismét felnevetett. -Ne szégyenlősködj hamarosan jó játszótárs leszel – villantotta felém gusztustalan csillogó, fehér fogait míg a hátamon is felállt a szőr. Ez az alak rémes.

-Ne nyúlj hozzám – köptem az arcában a szavaimat mire ismét jóízűen felnevetett ez az alak kikészít és még a nevetése is irritál. Hiányzik Diego nevetése.

Diego.

A név hallatán eszembe jutott mi okból szaladtam ki a pajtából a vak sötétben és egy nagyot nyelve próbálok nem arra gondolni, hogy elfelejtette valami, ami a szobámban történt. Megcsókolt, de elfelejtette velem és azután meg azt hittem terhes vagyok miközben azt hittem megőrülök, de csak a hülye szuggerálása miatt volt minden. Dühös vagyok rá mégis hiányzik, de a dühöm most kicsivel nagyobb hisz, ha utánam jön akkor ezt az egészet elkerülhetünk volna. Marc tuti …

Basszus, Marc!

Biztos vagyok benne, hogy Diego-nak esett és véres harcban fogtak. Megsérülnek és én nem vagyok ott, hogy szétszedjem őket. Francban, francban, francban!

-Troy hívd össze a csapatot – szólított vissza a valóságban a vámpír hangja aki a mögötte álló vérmacskához szólt aki el is sétált ahonnan jöttek. Többen vannak? Egy egész csapat? Jaj.

-Mit akartok tőlem? - kérdeztem rá mire a góré – a nevét nem tudom amúgy is pszichopatának hívnám – ismét elkezdett nevetni. A vámpírok mindig nevetnek mindenen?

-Nem egyértelmű? - kérdezett rá mire megráztam a fejem értetlenül bár van egy ötletem, de az ő szájából akarom hallani. -Álmaid vannak, kicsike. Itt az idő, hogy tönkre tegyünk és bevalósuljon az álmod – tudtam, illetve sejtettem, hogy közük lesz az álmomhoz az a nyamvadt, idióta álom csak a bajnak van. -Kicsike meddig jutottál el az álmodban? - kérdezett ismét mire megvontam a vállam már amennyire tudtam. Nem fogom az orrára kötni, hogy az álmomban már elkapott az a sötét alak, de valójában tovább még nem jutottam el és szerintem nem is fogok van egy érzésem, hogy az álmoknak vége és most kezdődik még az igaz álom. Vagyis a valóság. Diego átélte már és ő elvesztette önmagát, de én ezt nem hagyhatom küzdenem kell önmagamért a családom és a barátaim miatt. Nem veszíthetem el saját magam, mert akkor szörnyű dolgokat fogok tenni, mint amit Diego mesélt. Azt mondta ez velem nem történhet meg mégis most itt vagyok azzal a személlyel aki valóra váltsa az álmom. Hazudott, hazudott nekem. 

Hirtelen visszaért az előbbi Troy egy nővel aki szintén vámpír a szaglásról megállapítva és még négy vérmacska aki között ott volt az is aki megtámadott.

-Te vagy az – mordultam rá a hátsóra mire ő csak nevetve megvonta a vállát. -Te szemétláda – próbáltam kiszabadulni, de csak össze-vissza hánykolódtam így mindenki egyszerre nevetett fel.

-Jimmy-re gondolsz, drágám? - szólalt felém ismét a vámpír mire a szemöldököm magasban szökött. Ezt a nevet említette Diego is, hogy egy mondhatni ivós cimborája volt. Hát csak volt, mert ha kiszabadulok megölöm azt biztosra veheti. -Nagyon nagy lecseszést kapott hisz majd nem megölte a kis kedvencünket – ismét felém nyújtotta a kezét, de egyből elrántottam a fejem ez a hülye azt hiszi hozzám érhet. -Az lett volna a feladata, hogy elhozzon, de majd nem megölt. Ejnye pedig sokkal rosszabb dolog vár rád, drágám - egy sunyi mosollyal rám mosolygott, amin hánynom kellett ez az alak egyre jobban csábít, hogy a torkánnál fogva kitépjem a gégéjét.

Hirtelen eszembe jutott az a macska aki a végrehajtói ház verandáján feküdt holtan, azt biztosra tudom, hogy közénk való, de nem tudtam megállapítani akkor abban a pillanatban ki is az. 

-Kit öltettek meg tegnap este? - kérdeztem rá egyből mire mosolyogva összenéztek míg én lenyeltem a torkomban növekvő gombócot hisz már biztos, hogy ismerem az illetőt és fájdalmat fog okozni, ha megtudom ki volt az. -Ki az? - újra felszólaltam egyre idegesebben míg ők jót mulattak rajtam, de egyikük se válaszolt. Bunkók.

-Drágám minek kellett ez a liba? Nem lehetne most megszabadulnunk tőle? - szólalt meg a női vámpír nyávogós hangon míg közelebb férkőzött az idióta pszichopata góréhoz.

-Ne aggódj, Malia! - Nyugtatta meg a férfi vámpír a nőt míg közelebb vonta magához, hogy egy csókot nyomjon a szájára aztán arrébb lökte. -Kicsit játszadozunk vele aztán tönkretesszük – vonta meg a vállát mosolyogva és fél szemmel rám nézett mire én csak ráfújtam. Öreg ismerem ezt a nézést, de hozzám nem nyúlsz az biztos!

-Csak nehogy a szerelmei meg a családja ránk találjanak – vonta meg a vállát duzzogva a nő aki a Malia névre hallgat. Szerelmeim? Marc-ra és Diego-ra érti? Mert ők … nem tudom mik. Francban.

-Ne aggódj mire ránk találnak addigra már tönkre tesszük és egy szívtelen, ribanc lesz, mint te – fordult felé gúnyos mosollyal mire csak megforgattam a szemem. Nem adom könnyen magam, te faszfej! -Különben is a bátyád nem hagyja, hogy ránk találjanak – megfogta a nő vállát mire Malia megforgatta a szemét.

-Ne hidd! A bátyám egy idióta most épp a középiskolában koslat egy diáklány után – vallotta be Malia mire a szemöldököm a magasban kúszott. Ugye ez csak egy véletlen egybeesés és az a diáklány nem a húgom? Bassza meg, ha ő az akkor az a tanár vámpír és Malia bátyja, ha egy kicsit hasonlítanak akkor a családom veszélybe van. -Sebastian feladta mostanság a jók táborát erősíti – folytatta mire a levegőt kifújtam, amit eddig el is felejtettem, hogy bent tartottam.

-A bátyád egy idióta már mondtam neked – vágta rá a főnök vállat vonva aztán a négy vérmacskára nézett. -Kevin hívd össze a város összes kóborjait – szólalt a Jimmy melletti sráchoz aki fal fehér bőrű és tejföl szőke hajú srác egyedül a zöld szeme különleges a srác megjelenésén.

Kóborok.

Akkor ezért volt más szaguk ezért van bennünk valami más hisz ők nem született vérmacskák, hanem egy karmolással átváltoztatott vérmacskák. Oh bassza meg. A kóborok egy szemétalakok, mert egyetlen egy falkához se tartoznak így egyedül keringenek a városban a legtöbb kóbor éli az életét gondtalanul, de vannak olyan kóborok akik tervezgetnek vagyis a bajt keresik. A fiúktól sokat hallottam, hogy milyen kóborokkal van összetűzésük. Valamilyen szinten mégis megértem őket hisz megfosztották azokat a macskákat az emberségtől és egy szőrös állatok lettek, család nélkül így csak egy falkát akarnak akik befogadják őket, de sajnos nagyon kevés kóbor képes falkában élni, mert mégis csak mások. Vadoknak is hívhatnánk őket sőt azok is hisz többnyire mindig emberi húst esznek. Gusztustalan egy patkányok. Persze vannak a normális kóborok, akik beolvadtak és folytatják az emberi kis életüket, és kerülik a bajt. 

Belegondolva, hogy a kóborok most mégis képesek együtt dolgozni még büszke is lehetnék rájuk, de mivel tönkre akarnak tenni a büszkeség helyett gyűlöletet érezzek irántuk sőt én magam szeretném kitépni a szívüket a helyéről.

Vajon a többiek már megtudták, hogy eltűntem? Mivel nem tudom hány óra így fogalmam sincs csak a kis ablak fényéből tudom, hogy reggel lehet, de ki tudja lehet, hogy már délután van és már a halott macskát is leellenőrizték. Már tudják ki az! Félek megtudni, mert tudom, hogy összefogok törni, de tudni is szeretném, hogy kellően meggyászoljam egyik rokonomat, barátomat, bárki is volt nem tehetett arról, hogy ő esett áldozatul. Egy halál, amiről én tehetek. És még mennyi lesz.

Talán már egy csapatott is elküldött az apám a keresésemre bárcsak már most megtalálnának, de az igazat bevallva még én se tudom hol vagyok. Nem emlékszem, hogy hoztak ide és mennyi idő alatt csak azt tudom, hogy mikor már felkeltem a kis ablakon is világos volt szóval lehet hamar ideértünk, valahol a közelben kell lennünk. Bízom a srácokban, hogy hamarosan megtalálnak. Bízom bennünk.

-Elgondolkoztál, kiscica – a vámpír hűvös keze ébresztett fel a gondolataimból így ismét elrántottam az arcom a mocskos kezeitől.

-Nem fogod fel az ép kis eszeddel, hogy ne taperolj – fújtam rá mire ismét jóízűen felnevetett. Csábít, hogy mancsommal az arcában mélyítsem a karmaim.

-Jaj, édesem – rázta meg a fejét mosolyogva míg a fejével intett így én gyorsan a hátam mögé kaptam a fejem, de addigra már az egyik baromarcú belemélyesztette a hátamban a tűt így az utolsó emlékem a visszataszító nevetése.

  Huszonnégy óra alatt a második alkalom, hogy magatehetetlenné tettek.

9.fejezet - Halott buli

Barackok!

Ha tudnátok milyen szerencsétlen voltam ezzel a résszel akkor valószínűleg csak a fejeteket ráznátok. Na jó elmesélem. Írónő drágátok ezt a részt 10.fejezetnek írta word-on és kihagyta a 9.fejezetet így egy gyors átírogatás során minden más lett. Látjátok milyen béna vagyok?

 Lényeg itt a rész, a fő rész! Innentől kezdtek el utálni, ha még nem utáltok. 

Jó olvasást :) xx 

*Ehhez a részhez illik egy dal is;  Sleeping With Sirens - Iris

A nap hátralevő részében az erdőben töltöttem minden időmet természetesen macska alakomban, hisz talán sikerül kicsit kitisztítanom a fejem, mert teljes felfordulás van a fejemben. Nem értek semmit. Olyan dolgokat képzelek magam elé, amikre nem emlékszek, mert meg se történtek. Mi az ördög történik velem? Pont az, Camille az ördög! Nem sokáig élvezhettem az egyedüllétet az erdőben, mert a bátyám telepedett mellém szintén macska alakban érkezett és neki sincs túl nagy hangulata a ma estéhez. Két elcseszett gyerek egymás bajaival kinn a természetben próbál rájönni, hogy hol is rontották el. Egy ideig még ültünk kinn a fa alatt aztán Dex intett a fejével és a házig futottunk, természetesen ez egy verseny. 
Miután visszaváltoztunk és felöltöztünk a szobámban telepedtünk, de akkor se szólaltunk meg. Csak ültünk némán, mintha a csend elnyelné a gondolatainkat. Nem így volt.  Mivel pár perccel később a bátyám felém nyújtott egy fehér papírzacskót, amit felhúzott szemöldökkel kémleltem. 
-Erre most szükséged lesz - vonta meg a vállát így beletekintettem a zacskóban. Jaj. -Szóval? Marc és te.. gyereketek lesz? Tudod, hogy Vic nem tud titkot tartani - csapott le rám a bátyám egy hatalmas vigyorral az arcán, de csak vállon löktem.  Baszd meg, Vic!

-Különben is honnan van neked terhességi teszted? - kérdeztem rá felhúzott szemöldökkel bár nem biztos tudni akarom rá a választ.

-Tudod, ha a gumi kiszakad... mindegy sipirc – válaszolta miközben felhúzott és a fürdőszobám  felé kezdett lökdösni mire csak megráztam a fejem és magamra zártam az ajtót.

-Amúgy tuti működik? - kiabáltam ki mire egy „igen” szót kaptam válaszul.

A papír szerint 5 percig tart így mikor letelt az öt perc félve, de rápillantottam, de csak egyetlen egy csík jelent meg. Gyorsan a papírt fogtam meg és újra elolvastam, hogy mi is a helyzet.

„Ha két csík akkor terhes..”

Nekem csak egy csíkom van akkor az azt jelenti nem vagyok terhes, ugye? Nem vagyok terhes! Örömömben eldobtam a papírt és tapsikolni kezdtem aztán rögtön kiszaladtam az ajtón és bátyám karjaiban vetettem magam.

-Nem vagyok terhes – visítottam a fülében boldogan és ekkor megláttam Vic vidám arcát is. -Srácok én annyira megkönnyebbültem – mikor elhúzódtam a szívemre helyeztem mindkét kezem és kifújtam az eddig bent tartott levegőt.

-Anyánk ennek nem örülne – vágta rá vigyorogva Dex mire a vállába ütöttem ököllel.

-Nem érdekel ma berúghatok – ugrottam fel boldogan és már haladtam volna el mellettük, de Vic visszarántott.

-Megígérted apádnak, hogy vigyázol Nicolasa-ra – mosolygott rám Vic mire felsóhajtottam és kirántottam a kezeimet mancsai közül, hogy a kezeimet összefűztem mellkasom alatt.

-Majd Dex vigyázz rá neki úgyis most gondolkodásra van szüksége és ne aggódjatok én se iszom le magam. Soha többé – erősítettem meg egy mosollyal mire mindkettő felnevetett, de nem sokáig, mert kifelé kezdetem lökdösni mindkét idiótát. Amint kilökdöstem a srácokat és csuktam volna vissza a szobám ajtaját legjobb barátnőm összefont karokkal fogadott. 

-Mi van? - tártam szét a karjaimat mosolyogva nem tehetek róla ezzel a terhesség dologgal egyik teher leesett a vállamról bár egy új teher esett a vállamra hisz, ha nem vagyok terhes akkor ez az egész mi?

-Mit mondtál Dex-nek míg kettesbe voltatok? - kérdezett rá míg én beljebb sétáltam és megvontam a vállam.

-Miért hazudsz magadnak? - kérdeztem rá és én is összefontam a karom, míg ő beljebb lépkedett és az ágyamra ült.

-Nem hazudok magamnak, de te meg ne avatkozz bele, ami az én dolgom. Dex a bátyám és ez így tökéletes – huppantam le az ágyamra és felhúzta a lábait törökülésben, mire csak szem forgatva a szekrényem felé sétáltam. -Szóval mit beszélgetettek több órán keresztül? - fordult felém mire fél szemmel rápillantottam és csak megvontam a vállam.

-Macska alakban gondolkodtunk az életen milyen elcseszett, idióták vagyunk. Tudod ő az én bátyám! Neked nem a bátyád – a végén teljesen testemmel felé fordultam mire a szemei majd kiestek a helyéről. -Az én testvérem! És még Nicolasa és Leo testvére  – javítottam ki magam mire duzzogva eldőlt az ágyamon. -Te nem a testvére vagy – folytattam és  a szekrényemre néztem, aminek az ajtaja nyitva van és akartamon kívül elkezdtem gondolkozni a ma esti ruhámon. Igaz nem szoktunk kiöltözni ilyenkor, de most, hogy megtudtam nem hordok a szívem alatt semmilyen kölyköt ünnepelni akarok. Emlékszem régen az ilyesfajta bulikon mindig Marc mackónadrágjában és felsőjében ittam le magam, de ez régen volt. Jó régen.

-Akkor mi nekem? - kérdezett rá mire rápillantottam.

-Szerintem tudod csak magadnak se vallod be – válaszoltam mire maga elé meredve bámult míg én visszafordultam a szekrényem felé ahol elkezdtem kotorászni, és Diego-n gondolkoztam. Kikapcsolta az érzelmeit, de tudom, hogy van még benne valamennyi emberség hisz nem veszíthettem el. Nem most mikor szükségem van rá.

Megpillantottam egy fekete egybe részes ruhát, ami majdnem érinti a combomat és elképzeltem magam benne Diego előtt, ha ebbe meglát akkor visszakapcsolja vagyis nagyon remélem bár azért Marc fejére is kíváncsi lennék, de nem előbb Diego-t kell helyrehoznom, mert miattam van abban az állapotban. Én tehetek mindenről, ami benne zajlik. Miután megmentem Diego-t el kell döntenem mit, illetve kit is akarok, de olyan nehéz, mert két olyan férfi szeretek, akik természetfeletti lények. Ha egymásnak esnek megölhetik egymást, amit nagyon szeretnék elkerülni. Hogy tudom ezt elkerülni, mert ha nem választok azért esnek egymásnak, de ha választok akkor azért. Hol ebben a helyes cselekedett? Szeretem Diego vadságát és beszólásait, de viszont szeretem Marc gyengeségét és makacs, öszvér fejét. Szeretem mindkettőt és tudom, hogy ez bűn, de nem tudok mit tenni ellene valamiért szükségem van mindkettőre.

-Hé, figyelsz rám? - szólított vissza a valóságban Liv hangja, mire megrázva a fejem felé fordultam a kezemben a fekete ruhával. -Uh azt veszed föl azt hittem nem öltözünk ki – villantotta a tekintettét a ruhámra a szemöldökét húzogatva persze közben a sunyi mosolyával.

-Az igazat bevallva helyre kell hoznom valamit, vagyis valakit ma este – vakartam meg szabad kezemmel a homlokom mire oldalra billentette a fejét.

-Marc? Újra összejössz vele? Mert nagyon cuki és nagyon rendes annyira látszik, hogy szeret – kezdett el Marc-ról áradozni mire a szemöldököm a magasban szökött.

-Diego-ról beszélek – szóltam közben mire egy „mi van” kérdéssel felült. -Kikapcsolta az érzelmeit – folytattam mire csak megforgatta a szemét. -Miattam szóval muszáj segítenem rajta – vágtam rá mire csak visszadőlt az ágyamra karba tett kézzel.

-Marc jobb – vágta rá duzzogva mire csak nevetve megforgattam a szemem.

-Két embert szeretni szar – válaszoltam és leültem az ágyamra én is mire csak megértően bólintott.

-Olyan embert szeretni, aki rád se hederít még rosszabb – válaszolt mire nevetve megráztam a fejem.

-Legalább bevallottad – mosolyogtam rá mire a párnával fejbe vágott. -Szereted a bátyám – visítottam, mire előhúzta a varázspálcáját és fenyegetően nézett rám.

-Befogod, vagy egy varázsigével elnémítalak – vágta rá vigyorogva mire csak nevetve megforgattam a szemem. Nem tenné meg. Ismerem hisz a legjobb barátnőm.

-Inkább készülődjünk – álltam fel mire bólintva felugrott és a szekrényemhez szaladt kérdezés nélkül bár nem hiszem talál olyan ruhát, amilyet szeretne mivel Olivia szereti a túlzottan vad kinézetű ruhákat amiken mindent kirakhat az áruházban míg nekem csak egy-két ruhám van olyan, de nem az ő ízlése. Amikor becsapta a szekrényem ajtaját és kiteleportálta magát a szobámból megbizonyosodott a gyanúm így nevetve halásztam elő a fiókból egy fekete harisnyát meg tiszta fehérneműket, hogy a fürdő felé vehessem az irányt.

Egy gyors pihentető zuhanyzás után felöltöztem és rá kellett jönnöm, hogy ez a ruha összement, vagy én nőttem. A mellemnél kissé szűkebb lett pedig szerintem azok lányok körében tartozok akiknek nincs a legnagyobb mellük, de úgy hiszem tévedtem, vagy a ruha ment össze. Mikor a tükör elé álltam próbáltam lejjebb húzogatni, hogy legalább félig takarja a combom, de nem igazán akart összejönni. Feladva fésültem ki a hajamat amivel különösebben semmit se tettem hagytam hadd omoljon a vállamra, illetve a hátamra így is kissé kunkori alul a hajam szóval még tökéletesen is áll. Most.

Egy ideig bámultam a smink készletem és próbáltam magamban egy pró és kontra listát írni miért lenne jó és miért nem lenne jó a smink ma este. Végül is győzött a kis természetes smink vagyis egy kis szempillaspirál és a bőrhibáimat is kijavítottam aztán egy nem túl erős rúzst kentem a számra hisz imádom a rúzst használni. Talán Marc miatt, mert szerinte a rúzs szexisé tesz. Ez az este érzem hosszú lesz.

Miután kész lettem kiléptem a fürdőszobámból ahol Olivia teljesen hadi készen állt egy diadalmas mosollyal. Egy fehér topot viselt és hozzá egy rövid fehér szoknyát még talán az én fekete ruhám is hosszabb az ő ruhájánál. A haját begöndörítette és úgy ömlött a két vállára míg az arcán nem kevés smink látható. Mindig ilyen, ha sminkről van szó meg buliról nem ismer határt ruha téren se.

-Mehetünk? - kérdezte mire bólintottam, de előtte felvettem a fekete bakancsomat, amit ilyen bulikra szoktam felvenni ezzel a ruhával. Mikor kész lettem utoljára a tükörben álltam aztán elindultam Olivia után mivel ő már az ajtón túl volt.

Amint kiléptem megpillantottam a húgomat, aki sokkal idősebbnek nézett ki a túl sok smink miatt és ez a kurvás ruha. Jó Camille mondod te! Viszont Nicolasa akkor is még csak egy gyerek és ez élete első bulija így nem szólhatok bele majd apáék megteszik. Remélem.

Húgom mellett Amora is ott áll készen na igen az angyalok is szeretnek csilin-Vilin öltözködni. Bevallom az összes természetfeletti lény imádja, ha kitűnik a tömegből.

-Mehetünk? - pörgött fel a húgom úgyhogy majdnem el is esett a magassarkú cipőjében kell neki olyat felvenni. A lányokkal összenéztünk és egy bólintással elindultunk, titkon reméltem, hogy a nappaliban összefutunk az egyik ősünkkel és Nicolasa-t visszaküldik, de mikor kiléptünk az ajtón már tudtam, hogy ez nem fog megtörténni.

A nap már lemenő fényben csillogott az égbolton míg a végrehajtói házból hangos beszélgetések szűrődtek ki, amin csak elmosolyodtam hisz olyan, mint a régi szép időkben. Amint felléptünk a ház teraszán szememmel felnéztem Marc szobájára ahol égett még a villany szóval még nem csatlakozott a fiúk köréhez. Vajon Diego már ott van? Oh, kérlek csak jöjjön el.

Amikor beléptünk a fiúk ámulva, de mosolyogva fogadtak és beljebb is invitáltak a kanapék felé, amik öregebbek voltak, mint ők maguk. Míg a többiek leültek én körültekintettem a házban, de nem láttam Diego-t sőt az illatát se éreztem. Nem jött el? Ekkor hirtelen a lépcsőn Marc lépett le meztelen mellkassal így a szemeim majd kiestek a helyéről míg az állam a földet súrolta. Marc napbarnított bőre mellé a kidolgozott mellizmai mindig kedvenc látványa volt a szemeimnek. Nem bírtam elnézni tőle, de szerencsére Leo segített és megragadva a karom invitált a kanapé fel ahol leültem a legszélére.

-Mit kértek? - állt fel Mateo, az alkohol felelős.

-Sex on the beach – vágta rá Amora és Liv egyszerre míg egymásra néztek, de Liv majdnem megölte a tekintetével aztán Dex-re néztem aki felhúzott szemöldökkel jött rá, hogy mindkét lánynak ugyanaz a kedvenc koktélja. Érdekes alkohol, pasi és még valami?

-Meglepetést – törte meg a csendet Nicolasa mosolyogva.

-Kevés alkohollal – szóltam oda Mateo-nak aztán tőlem várta mit kérek már épp szólaltam volna meg, de megelőzött egy másik hang.

-Margarita sok jéggel – vágta rá Marc mire rátekintettem és már a földön ült egy mosolyt villantva felém. -Ismerlek – kacsintott rám mire mosolyogva megráztam a fejem. Tényleg ismerem mivel mindig ezt ittam bár az egyetemen többet ittam Margarite-t, mint itthon szóval csak nagyon jó megfigyelő, vagy törődik velem.

Akkor ébredtem fel a merengésből mikor Mateo a kezemben a nyomta a italom, ami elméletileg Margarita, de a sunyi feje azt tükrözte, hogy van benne egy kis meglepetés ami különlegessé teszi, hát persze ő és a meglepetései, de egyszer élünk szóval miért ne. Különben is mikor Amora-nak és Liv-nek adta át az italukat akkor is csak mosolygott szóval ők is kaptak amolyan meglepetést. Hurrá. Remélem a húgom kevés meglepetést kapott, mert szerintem őt se hagyta ki a buliból hiába még csak gyerek és szerintem azt se érdekli, hogy szétrúgom a seggét.

Mielőtt beleihattunk volna az italunk előtte mindenki kezében vette az alkoholját és középre emelte, hogy koccintsunk aztán egyszerre húztuk le. Az alkohol égette a torkom sőt még a könnyeim is kicsordultak, ebben nem kevés alkohol lehet, Mateo sose spórolt az alkohollal. 

-Jaj ne sírj Cami itt vagyunk – bökdösött meg Vic nevetve mire ököllel a vállába vágtam aztán megtöröltem a szememet óvatosan.

-Tuti az enyémbe öntötted a legtöbbet, te sunyi dög – fordítottam a tekintettem Mat felé, aki vigyorogva megvonta a vállát aztán Liv nyakába bújt. Ezután akaratlanul is bátyámra pillantottam, aki csak Olivia-t nézi amióta csak beléptünk a házban. Sőt egészen biztos vagyok benne, hogy azóta őt nézi és még abba is biztos vagyok, hogy Mateo és Olivia közelsége nagyon is zavarja, mert míg Mateo még közelebb férkőzik Liv-hez addig a bátyám közelebb húzogatta magához Amora-t. Ez egy nagyon érdekes este lesz.

Miközben egész végig döntöttük magunkban a különféle alkoholt addig cikis, illetve érdekes tényeket soroltunk fel egymásról, vagy éppen cikis sztorikat meséltünk amin jókat kacarásztunk, de egész éjszaka alatt Marc pillantását éreztem a tarkómon és sokat nem is tévedtem. Bámult. Már nagyon zavaróan, de bámult így én egy mosollyal válaszoltam neki, ami hatására meglepődött, de visszamosolyogott. Mintha üzentem volna neki, valójában azt is tettem, de az okát nem tudom talán az alkohol miatt, vagy talán azért, mert akartam. Akartam.

-Mi a ördög folyik itt? - csapta ki az ajtót egy hang. ami kizökkentett az ábrándból így mikor az ajtó felé fordultam egy fekete hajkorona állt az ajtóban igéző kék szemekkel. Nem tudom valamiért a kinézete miatt elkezdtem kuncogni aztán hátradőltem még mindig kacarászva. -Berúgtok és még meg se hívtok? Szégyen – csapta be az ajtót és a kanapéhoz sétált, de mivel nem maradt már hely ezért a kanapé karfájára ült vagyis mellém. Felültem mosolyogva és a szemeiben néztem aztán akaratlanul a kezeimet a térdére tettem. -Hú mi van veled, cica? Totál részeg vagy – kacagott Diego mire csak megráztam a fejem, de elég rosszul tettem, mert forgott velem a világ. Forog a világ, milyen vicces elképzelés.

-Csak szórakozok – csuklott el a hangom a végén aztán elpillantottam Diego-ról a többiek felé és ismét felvettem a poharamat, ami üres volt így felemelve lengetem meg Mateo-ra pillantva aki nevetve megrázta a fejét.

-Rossz kislányok nem kapnak – válaszolt mire csak ráfújtam és már álltam volna fel, de egyből visszaestem. Okés ez nem jó ötlet. -Játszunk valamit – szólalt újra fel Mat mire kérdően ránéztem, de Liv kezdett el eszeveszettül jelentkezni, mint egy szorgalmas kis diák.

-Tudok egyet, tudok egyet – visított Liv mire mindenki felé nézett így letette a kezeit. -Játszunk fekete, fehér, igen, nem játékot – folytatta mire mindenki unottan felsóhajtott. -De, aki kimondja az egyik szót az iszik – fejezte be tapsikolva mire mindenki az ivás szónál felnézett és mosolyogva bólintott. -Én kezdem! Vic milyen színű ruha van rajtam? - tette először nyomás alá Liv Vic-et, mire az illető tarkóját kezdette vakargatni aztán a pohárért nyúlt.

-Fehér – köhögte bele és le is húzta az italát.

A játék során mindenki csak azt a négy szót mondogatta, hogy igyon mikor Diego vigyorogva fordult felém.

-Megakarsz csókolni? - tette fel ismét a kérdést Diego mosolyogva mire a szemeim kitágultak és akaratlanul is telt ajkaira pillantottam. Mióta megkaparintottam egyszer azokat az ajkakat azóta vágyódok róla újra és újra. Viszont most is akarom itt mindenki előtt? 

-Talán – válaszoltam egy fél mosollyal mire csak mosolyogva biccentett, de Marc torokköszörülése magára vonta a figyelmet.

-Ol érzel valamit irántam? - szólalt fel Dex így mindenki Marc-ról rápillantott bár már mindenki kellően illuminált állapotban van szóval nem hiszem, hogy értették meg emlékezni is  fognak rá. Én biztos nem. 

-Igen – vágta rá mosolyogva és egyből a szájához emeltem a poharát míg a bátyám szemöldöke feljebb szökött. Mosolyogva egy „én meg mondtam” fejjel felé néztem és nyúltam volna a poharam felé, de még mindig üresen állt. Valaki igazán keverhetne újat, mert kezd kiszivárogni belőlem az alkohol, ekkor hirtelen Diego-ra néztem és kikaptam a kezéből az üveg sörét, amit egyből meg is húztam.

-Köszi – mosolyogtam rá bár nem vagyok egy nagy sör imádó, de jobb, mint a nulla százalékos alkohol. -Mateo – adtam vissza a kezében az üveget aztán szép szemekkel Mat felé pillantottam mire nevetve felállt és eltántorgott a konyha felé míg én egy „köszi”-t kiabáltam felé míg Liv egy „én is kérek” mondatott.

Hirtelen mellettem Diego megfeszült és az ajtóra szegezte a pillantását míg én kérdően egy nagy vigyorral az arcomon rápillantottam, de ő csak megrázta a fejét és rögtön az ajtó elé szivárgót és ki is nyitotta az ajtót.

-Jól éreztem – motyogta az ajtónak mire én is felálltam, de alig sikerült, mert forgott velem a föld, vagy mi, de nagy nehezen odabattyogtam mellé míg a többiek kérdően néztek felénk. Amikor megpillantottam mit néz hirtelen felkeltem az alkohol mámorából, mert egy vérbe fekvő macska feküdt a teraszon, de nem olyan házi macska, mint amit az emberek tartanak, hanem egy olyan, mint mi. Egy közénk való.

-Ez ki? - kaptam a számhoz rémülten és, ha Diego nincs mellettem majdnem meg is botlok, de szerencsére elkapott és ekkor Marc jelent meg mellettem, aki elrántott tőle.

-Ne nyúlj hozzá! - Szótagolta szét Marc feldúltan miközben saját lábamra állított, de még mindig maga mellett tartott míg Diego csak megforgatta a szemét.

-Szerintem nagyobb problémánk van, mint a kibaszott féltékenykedéseid – vágta rá durván Diego. -Amúgy se értem mit akadsz ki úgy tudtam elhagyott és szabad, többé már nem tudod birtokolni – folytatta az ingerlést mire Marc agya elborult így arrébb lökött, hogy aztán Diego-ra vethesse magát, de csak a szemközti falnak nyomta. Hirtelen felébredtem és a feléjük indultam, hogy Marc-ot a vállánál fogja ellökjem Diego-tól, ami majdnem sikerült, de Marc ellökött így elestem volna, ha a bátyám nem kap el aki Olivia-t lökte el.

-Hagyj – rántottam ki magam a mancsai közül és a földre küldtem egyenesen legjobb barátnőmre, de most nem is figyeltem annyira inkább újra nekik iramodtam és most sikerrel taszítottam szét a két töketlen. -Fejezzétek már be! Olyanok vagytok, mint a gyerekek – álltam közéjük nehezen forgó nyelvvel, de Diego csak megvonta a vállát míg Marc sóhajtva és a dühével együtt a konyhában sietett így végig néztem ahogy eltűnik az alakja aztán a padlóra néztem ahol a bátyám és a legjobb barátnőm smárolt. Ezt akkor csináltam mikor ellöktem a bátyámat? Oké.

-Elrakom a pajtában a holttestet – szólított vissza a gondolatban Diego hangja mire ráemeltem a tekintettem és eszembe jutott az ital előtti tervem, hogy miért is öltöztem ki. Szemeiben meg láttam, hogy még mindig nem érez semmit és az alkohol egyik fele elszivárgott a szervezetemből.

-Segítek – vágtam rá habozás nélkül mire Diego csak megvonta a vállát és kilépett, hogy felkapja a sérült, illetve halott vérmacskát míg én hátranéztem a többiek érdeklődő pillantására, de folytatták tovább amit elkezdtek ahogy a bátyám és a legjobb barátnőm.

Megrázva a fejem Diego után mentem ügyetlenül, botorkáltam a sötét éjszakában és alig láttam Diego testét sőt nem is láttam míg neki nem mentem egy kemény dzsekinek.

-Vigyázz – szólalt meg, de nem láttam mire csak bólintottam és a kezemben nyomtam a telefonját míg én kérdőn néztem rá bár tuti nem lát. -Fényt – szólalt meg ismét mire bólintottam és ujjammal megnyomtam a telefonján az egyetlen egy gombot, ami akkora fényt adott, hogy majdnem megvakultam így nagyokat kellet pislognom.

A pajtához érve nem szóltunk egymáshoz és míg ő ledobta valahova a testet én megkerestem a kis villanyt, amit fel is kapcsoltam. Fénybe sokkal barátságosabb ez a hely. Diego a test mellett állt zsebre tett kézzel és hol a testet nézte, hol rám pillantott kérdő tekintettel míg én felé léptem és átnyújtottam felé a telefont, de mikor elvette volna elhúzta míg ő kérdőn felvonta a szemöldökét.

-Kapcsold vissza – vágtam rá mire csak elnevette magát. -Kell a telefonod? Kapcsold vissza – folytattam mire csak megrázta a fejét. -Érezned kell! Szeretném, ha éreznél, mert amíg ilyen vagy.. nem élsz – a végén végig mutattam rajta, teljesen mást akartam mondani, de úgy érzem az a másik dolog nem ide való és nem most kéne.

-Pedig nagyon is élek. Jobban élek, mint akkor amikor éreztem – vágta rá a fejét rázva mire kérdően rápillantottam. -Nem mondom boldog vagyok, mert nem vagyok az, mert nem érzek, de nem is vagyok szomorú. Megvagyok és ez elég nekem – közelebb lépte felém így mellkasunk már súrolta egymást mire én felnéztem a szemeiben és csak megráztam a fejem.

-Tudod mi vagy? Gyáva vagy. Nem tudsz megküzdeni a fájdalmaiddal és inkább kikapcsolod. Na ez gyávaság – elhúzódtam tőle és kezeimmel a mellkasát ütögettem mire ő megragadta a csuklóm és erősen szorította. -Tessék, csak nyugodtan. Törd el a kezem, okozz nekem fájdalmat. Hajrá, ha ezt akarod – vágtam rá és meg se próbáltam kihúzni a kezeimet a kezei közül mire ő ellökött magától egyenesen a földre. Ma másodjára küldtek a földre. Remek.

-Megölhetnélek, mert nem éreznék utána fájdalmat – szólalt meg elfordulva míg, felálltam és elkezdtem magam leporolni.

-Miért nem teszed meg? - kérdeztem rá, egyáltalán nem féltem a választól és még tőle se féltem, mert ha tényleg fájdalmat akart volna okozni akkor eltörte volna előbb a csuklóm, de csak ott hagyta a csuklómon a kézlenyomatát, ez semmi.

-Bassza meg – lökte arrébb az egyik széna bálát a helyéről a szemközti falnak míg én felhúzott szemöldökkel figyeltem. -Azért nem, mert szeretlek – fordult felém és megláttam a szemén valami csillogást, amit könnyeknek hívnak. Sír. Nem ezt akartam elérni csak azt akartam, hogy kapcsolja vissza. -És most nézd meg te kértél rá visszakapcsoltam. Annyira egy pocsék ez a helyzet, Camille. Kikapcsoltam, hogy ne szeresselek, de te itt vagy és megváltoztatsz egy csettintésre mindet. Rohadt nagy hatással vagy rám, sajnos – tette hozzá a végén a „sajnos” szót és két kezével megdörgölte az arcát míg a lábaim előbb reagálták a kitörésére és már is mellette termettem. Kezemmel megérintettem arcát ahol már érezhető volt a borosta és mikor belenéztem kéken ragyogó szemeiben, ami a könnyektől csillogtak aztán kezét az enyémre tette és megszorítva helyezte a kezem a mellkasára ahol a szíve majd kirobbant a helyéről. -Látod milyen hatással vagy rám? - kérdezett rá mire ismét felnéztem rá és egy nagyot nyelve szedtem össze minden erőmet, hogy elhúzzam a kezem mégis a következő pillanatban ajkait megéreztem ajkaimon és nem tudom minek köszönhetem, de egyből visszacsókoltam. Lehet az alkoholnak, ami bennem bujkál, de lehet csak megszokásból. Nem, nem ez több annál! Nem tagadhatom, hogy nem érzek iránta semmit mikor sokkal többet érzek iránta, mint barátság, vagy egy testvér, vagy egy megtűrt személy. Ő sokkal több ezeknél a szavaknál.

Hirtelen a szemeim a csók közben felpattantak és, mint egy villámcsapás tört rám egy emlék kép, amit már korábban láttam. Ugyanaz a emlék volt, amit múltkor láttam, ugyanúgy csókolóztam Diego-val a szobámban és egy szál törölközőben aztán a csók után mélyen a szememben nézett és eltűnt, míg a fejem összezavarodott. Elfelejtette velem. Mármint szuggerált. Tényleg megtette, pedig hittem benne, hogy ő nem tenne ilyet, de megtette. Ha egyszer képes rá, akkor ...

Megrázva a fejem toltam el magamtól míg ő felnyitotta a szemeit és kérdően pillantott rám.

-Mi a baj? Te nem – kezdett bele, de ököllel hason vágtam aztán hátat fordítva neki futottam ki a pajtából a sötétségben. Nem érdekelt merre, nem érdekelt az se, hogy az orrom hegyéig se látok, semmi sem érdekelt csak távol akartam tőle lenni és úgyis tudom, hogy mindjárt utánam jön hisz nem hagyna magamra egyedül a sötét erdőben. Nem tenne ilyet.

Már egy ideje battyogok az erdőben, de a szélén mivel a lombok mögött látom a végrehajtói ház fényeit. Míg egyedül battyogok a sötétben van időm gondolkozni, de még mindig nem tudok semmi értelmet keresni arra, hogy miért felejtette el velem Diego a csókunkat. Mi oka lehetett arra? Csak azt tudom, hogy dühös vagyok rá hisz emiatt a szuggerálás dolog miatt lettem rosszul, emiatt a dolog miatt hittem magamról, hogy terhes vagyok, de legalább kiderült, hogy a szuggerálás a macskákra ilyen hatást vált ki. Dühös vagyok rá, de megakarom érteni miért tette ezért is hittem azt, hogy utánam jön és elmagyarázza, de nem jött azt hiszem eldőlt. Ennyit ér neki a magyarázta, de mit vártam tőle ő Diego. A vámpír, akinek csak egy kapcsoló és egy önző, gyilkológép lesz.

A sok-sok agyalás közben arra a következtetésre jutottam, hogy visszaindulok a ház felé mikor hirtelen valaki elkapta a karom. Elsőnek azt hittem Diego sőt sokkal jobban örültem volna neki pedig mikor megéreztem idegen illatát tudtam, hogy nem ő az mégis meg van a jellegzetes vámpír szaga. Ez a pszichopata!
-Végre találkozhatunk szemtől szemben, cica – szólalt meg mosolygó hangon, de ettől a hangtól a hátamon is felállt a szőr. -És most add azt a tetves szert – szólt oda valakinek míg én próbáltam elrúgni magamtól, de mikor sikerült volna a szemhéjaim elnehezedtek és a földre estem.

8.fejezet - A dolgok megváltoznak

Bébik!

Így ünnepek közeledtével sokat gondolkoztam egy karácsonyi különadáson, de nem tudom illene e ebben a blogban. Ti mit gondoltok róla? 

Várom a véleményeket a rész végén!

 Addig is előtte jó olvasást kívánok. :) xx  

Ahogy rám tört a felismerés óvatosan Vic segítségével felálltam, míg ő még mindig értetlen képet vágott, mintha egy szellem lennék pedig teljesen konkrét megállapítást mondtam sőt még jobban ki is fogalmaztam magam miért gyanakodok a terhességre, de még akkor is csak állt döbbent arccal és persze engem támasztott.

-Ez nem lehet – szólalt meg végre, míg én megmarkoltam a csap szélét és csapot megnyitva megmostam az arcom jó hideg vízzel ami ismét emlékekhez vezetett amik meg se történtek. Mikor kiléptem a fürdőből Diego az ágyamon ült. Micsoda? Nem. Ez képtelenség! -Marc nem lehet ennyire felelőtlen – szólalt meg mögülem mire kérdően rápillantottam.

-Nem gondolt arra, hogy ez lesz, neki is hirtelen jött gondolom csak megtörtént, ha tervezte volna nem úgy lett volna ahogy – szólaltam meg mire bólintott és a hajában tűrt aztán fel-alá kezdett járkálni.

-Akkor se hiszem el, ha tényleg állapotos lennél a doki is mondta volna, nem? Nem tudom elhinni Camille, de ha igaz a szüleidnek el kell mondanod azóta várják tőled az unokákat mióta betöltötted a tizennyolcat és leérettségiztél – kezdett el papolni Vic mire csak megforgattam a szemem. Mondjam el a szüleimnek, ami még amúgy se biztos? Na azt kizárt. Ez csak egy feltételezés azért remélem, hogy ez az egész nem igaz. Még nem állok készen az utódaimra. Még nem állok készen egy gyerekre.

-Nem! Vic meg kell nekem ígérned, hogy senkinek nem szól erről míg meg nem bizonyosodok róla és utána is majd én elmondom – fordultam felé, de a kezemmel még mindig kapaszkodtam a csap szélében. -Kérlek, Vic. - Tértem át a könyörgésre, ami tőlem nagy szó hisz nem vagyok az a könyörgős így ezt ő is belátva sóhajtva, de bólintott. -Köszönöm – erőltettem egy mosolyt az arcomra mire csak megvonta a vállát egy fél mosollyal az arcán.

-Ha igaz előre sajnálom a gyermeked – szólalt meg tréfásan mire elvettem a csap mellől a törölközőt és hozzávágtam, de ő máris ajtón túl volt így a törölköző a földre esett. -Ha szükséged van valamire csak szólj, anyuka – a végét kihangsúlyozta mire csak rámorogtam míg ő nevetve elhagyta a szobámat és ezt onnan tudtam, hogy a szoba ajtóm becsukódott így egyedül maradtam ismét.

Utoljára belenéztem a tükörben, ami borzalmas látványt nyújtott az arcom tejföl fehér és a szemem alatti karikák csak úgy villogtak az arcomon, mint egy kivetítő. Remek. Arcomat a kezeimben temettem így legalább nem látom magam aztán csak a fejemet megrázva indultam ki a fürdőszobából. Útközben felvettem a törölközőt a földről, de csak a szennyeskosár tetejére dobtam, hogy minél hamarabb kilépjek a szobából ahol megpillantottam Diego-t ülni az ágyamon.

-Diego? - léptem felé közelebb miközben a szemöldököm a magasban szökött amikor hirtelen eltűnt. Senki se ült az ágyamon és a szobámban se vártak rám senki. Összeráncolt homlokkal indultam az ágyamhoz, miközben a fejem lüktet ezen az egész dolgon olyan, mintha Diego itt lett volna. Most látomás lehetett, de ezelőtt meg olyan férkőzött a fejemben, ami meg se történt. Nem értem. Olyan érzésem van, mintha valamit elfelejtettem volna, de nem tudom elképzelni azt, hogy valaki szuggerált volna. Vagy mégis? Nem, nem hülyeség az egész.

Miután leültem az ágyamra pár perccel később fel is álltam a fejemet rázva hátha kitisztul a fejem és az egész alakos tükör felé léptem. Nem, nem az arcom érdekel. Mikor a tükör elé álltam akaratlanul is a kezemet a hasamra tettem. Vajon tényleg lakik egy kis lény odabent? Nem tudom elképzelni, de magamat se tudom elképzelni anyaként. Nem vagyok egy anyuka típus azt se tudom, hogy kell megfogni egy csecsemőt, amikor a húgom megszületett én már 7 éves voltam, de míg meg nem szólalt, vagy járni nem kezdett én menekültem,  sose maradtam a közelében, mert csak egy hisztis, nyáladzó ízé volt számomra. Most azért visszasírom azt a napokat mikor nem csacsogott.

Nicolasa. Tényleg a tanárja, a dögös, titkolózós tanárja, aki lehet gyilkos jelölt, vagy ki tudja mi. A húgom is jó srácokban szeret bele olyan, mint a nővére bár én két férfit szeretek, de az mellékes. Diego akkor is más. Bumm és megint ő. Vajon mit fog szólni ahhoz, hogy terhes vagyok Marc-tól? Összefog törni, vagy valamit összetör inkább az utóbbit tudom róla elképzelni. Azért még reménykedek, hogy egyáltalán nincs semmilyen kölök a méhemben.

Az ablak felé tekintettem ahol már korom sötétség vett körül, ha most macska alakomban lennék akkor mindent tökéletesen, jobban látnék a macska látásom miatt. Vajon terhesen át lehet változni? Idióta vagy Camille, ez nem egy nagy balesete amivel nehéz átváltozni ez csak egy gyerek.

Miután befejeztem a bámészkodást megráztam a fejem és ismét a fürdőszoba felé vettem az irányt egy tiszta fehérneművel. Gyorsan levetkőztem és be álltam a zuhany kabinban. Egy gyors zuhanyzást szántam magamnak, de miközben csöpögött rám a zuhanyrózsából a víz gondolkoztam és mostanság, ha gondolkozok nem túl jó. Behunytam a szemem, hogy az arcomra csöpögjön a kellemes hőmérsékletű víz, de míg a szemeim csukva voltak Diego-t láttam, a szobámban aztán hirtelen már előttem állt, de rajtam csak egy szatén törölköző volt. És a következő pillanatban megcsókolt.

Ekkor hirtelen kipattantak a szemeim és csak megráztam a fejem. Valami nincs rendben velem és ez nem az előbbi rosszullétre értem. Valami amiről nem tudok, valami, mintha történt volna, de mégse történt. Zavaros még én se értem mi zajlik bennem.

Fejemet rázva léptem ki a kabinból és gyorsan magam köré csavartam a törölközőt úgymint ma délelőtt. Egy nap alatt kétszer fürdök le, de ez a vérmacskáknál megszokás a macskák ápoltak és tisztaságmániásak. Felhúztam a fehérneműmet aztán sietős léptekkel kiléptem a fürdőszobámból ismét, de most nem képzeltem oda Diego-t. Szerencsére, de mégis olyan érzésem van, mintha valamilyen hiányozna. Nem értem, de mégis valami ürességet érzek a szívemben.

Egy fekete pólót vettem fel, ami a combom közepéig ér és mikor beleszagoltam a póló anyagában Marc jellegzetes illata csapta meg az orrom, ez az ő pólója. Nem tudom miért, de nem vettem le magamról nyugalommal tölt el a póló illatja így egyből belemásztam az ágyamban míg a törölközőt az ágy végén lévő kis dobozra tettem ahol a régi dolgaimat tartom. Régi dolgok, vagyis emlékek.

Még egy ideig néztem a plafonon lévő csillagokat amikor hirtelen oldalra fordultam az ajtó felé és vártam. Nem tudom mit, vagy kit csak vártam. Talán azt vártam mikor fog el az álom. Az álom ahol az a titokzatos sötét alak kerget míg el nem kap. Bármennyire is félek tőle nem hátrálok meg inkább lehunyom a szemem és várok míg el nem fog az álom és meg nem látom az illető fekete alakját. Bárcsak az arcát is láthatnám.
 

Ide-oda csapkodva és sikoltva ugrottam fel ülőhelyzetben mikor hirtelen egy mellkasnak csapódtam. Mikor megpillantottam az illetőt szőke haját ismertem meg először így rögtön átöleltem a derekát, nem tudom miért tettem csak szükségem van az érintésére és talán ő van itt, vagy talán mindig is mellette voltam biztonságban. Nem ugyanazt az érzést érzem, amit Diego ölelésében éreztem, ez az érzés teljesen más. Míg Diego karjai szenvedélyt, kalandot és valamiféle új dologban hívott magával. Persze azon az estén mikor Diego nyugtatott azt hittem az ő karjaiban vagyok biztonságban, mert ő átélte azt amit most én. Talán emiatt érzek iránta valamiféle kötödést, talán ez csak kötödés és talán, akit valójában szeretek az ...

-Segíts kérlek – szólaltam meg suttogva reméltem nem hallja meg, de mikor már kimondtam hangosan tudhattam volna, hogy meghallja. Marc-nak szuper hallása van.

-Segítek. Melletted leszek míg kell – szólalt meg mire felnéztem rá és most éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Sírok. Az a rohadt álom tehet róla. Elkapott és nem tudtam semmiben se kapaszkodni egyszerűen megfogott és örökké odavesztem. Ez lenne a sorsom? Ez fog történni velem? Nem tudom, de nem akarom. Nem akarok azzal a illetővel menni, mert félek. Félek tőle. -Az álmod? - éreztem meg miközben meleg tenyerét az arcomhoz érintette mire felnéztem ragyogó szemeiben és csak bólintottam. Kezei közé vette az arcom és nagy hüvelykujjával megtörölte az arcom aztán az ajkait a homlokomhoz nyomta míg én egyből átkaroltam a derekát. Megint.

Megmarkoltam pólója anyagát és erősen kapaszkodtam belé, mintha ő lenne a menedékem, a megmentőm, vagy az egyetlen egy fontos dolog az életemben, amely kihúzhat ebből az egészből. Soha többé nem akarom elengedni egyszer már elvesztettem a hülyeségem miatt többé nem akarom elkövetni ezt a hibát. Soha többet.

***

Hangos madárcsicsergésre keltem és mikor kiakartam nyitni a szemeim a napfénye ragyogott a szememben így oldalra fordultam, és már temettem volna a párnában az arcom, de egy kemény valamiben vagyis valakiben ütköztem így egyből megugrottam. Amint megpillantottam ki is fekszik az ágyamban a szívem ezerszeresével kezdett verni és mikor nyeltem egyet meglepettségtől felém fordult a testével és félig kinyitotta a szemét.

-Jó reggelt  – húzta mosolyra a száját míg én megmeredve ültem az ágyamon továbbra is őt kémlelve. Utoljára arra emlékszem, hogy megriadtam és megöleltem valakit, de már nem tudom ki volt az, de úgy hiszem most megkaptam a kérdésre a választ. Marc.

-Jó reggelt – ráztam meg a fejemet és próbáltam eltekinteni, de olyan magabiztosan feküdt az ágyamon, mint két évvel ezelőtt. Csak ruhában, sőt póló is van most rajta. Érdekes.

-Jól aludtál? - simította a kezeit az én kezemre és aggódó pillantással leste a válaszom míg a takarómra tekintettem ahol a kezem van és az ő keze.

-Igen – válaszoltam egy kisebb mosollyal mire ismét megjelent az arcán a szokásos mosollyal. -Köszönöm, hogy itt voltál meg minden – folytattam elhúzva a kezem és csak széttártam a kezem aztán kínosan a kezeimben temettem az arcom, hogy aztán elnevessem magam zavartságom miatt.

-Jól vagy, Camille? - kérdezett rá mire ismét rápillantottam.

-Persze csak sose voltam előtted ilyen.. zavarban – válaszoltam egy fél mosollyal mire csak bólintott persze a szokásos csábos mosolyával. -Töröld le a képedről a nagyképű vigyorod! - Vágtam rá mire feltette a kezeit nevetve, de csak egy párnával jutalmaztam amit egy kézzel elkapott és a feje mögé tűrte.

Már nyúltam volna a feje felé, hogy visszavegyem a tulajdonom mikor elkapta a csuklóm és maga alá gyűrt így felettem mosolygott, mint a tejben tök.

-Azt hiszem a hercegnő elpuhult – vigyorgott le rám míg én csak ide-oda csapkodtam, de ő csak jót mulatott rajtam.

-Engedj el, vagy soha a büdös életben nem lesznek kis utódjaid – szólaltam meg nevetgélve mivel ezek a helyzetek hasonlítanak a múlt emlékeire csak akkor néha én voltam az aki felül volt. Régi szép idők.

Ekkora a szoba ajtóm hatalmasat csapódott így ijedten rögtön arra kaptuk a tekintetünket, de senki se állt az ajtóban. Míg ő más felé nézett legurítottam magamról és gyorsan talpra ugortam kár volt, mert egyből vissza is huppantam és ekkor eszemben jutott a tegnapi feltételezésem.

-Miért nincs ebben a házban magánélet? - duzzogott mögöttem Marc míg én csak magam elé meredve gondolkoztam a tegnapi dolgokon. Ha terhes vagyok akkor Marc az apja talán most lenne jó alkalom elmondani neki, de mi van akkor hamis ábránd, én örülnék neki, de Marc.. összetörne. Már vágyakozik az apaságra, két évvel ezelőtt sokat célozgatott erre míg én csak fintorogtam az elképzelésen, de ő csak jókat mulatott rajtam. Elfogadta, hogy nem akarok még gyereket, de tudtam, hogy nagyon vágyakozik egy közös gyerekre és most itt lenne rá az alkalom. Mégse szeretném, de ha igaz megtartom bár azért reménykedek. Remény hal meg utoljára nem, de?

-Figyelsz rám? Cami! Szerinted ki volt az? - bökte meg az oldalamra mire megugrottam ijedtem be, de rögtön felé fordultam letörölve a kétségbeeső arcom már, ha létezik olyan.

-Jaj bocsi csak elbambultam – ráztam meg a fejem és az arcomra erőltettem egy mosolyt. -Szerintem az apám keress minket szóval.. felöltözök – álltam fel és a szekrény felé bökött mire vigyorogva, de bólintott. -Tűnés! Kifele! - Mordultam rá mire biggyeszteni kezdte az ajkait, de nem hatott meg így végre felállt aztán szomorkásan elindult az ajtó felé, de ott megtorpant.

-Úgyis láttam már mindent amit akartam – kacsintott rám vigyorogva mire nevetve megforgattam a szemeim aztán kilépett a szobámból úgymint az előbbi ismeretlen. Kínos lett volna, ha az apám tör ránk, de nem az első alkalom lenne. Kínos, de ő jót szórakozott mindig ezeken a dolgokon míg én a föld alá süllyedtem. Az én apám ahelyett, hogy dühösen kirántotta volna a fiúmat az ágyból csak mosolyogva magunkra hagyott sőt állandóan Marc ölében lökdösött.

Megrázva a fejem fordultam a szekrény felé ahonnan kivettem a fehér rövid nadrágom és ahhoz egy kék spagetti pántos felsőt. Ma jó időnk van és amúgy is ma nem akarok tétlenkedni, ma szabadnak akarom érezni magam egy röpke pillanatra és ez csak úgy lehet, ha átváltozok. Kiakarom tisztítani a zavaros elmémet, mert annyi minden kavarog benne, hogy már szédülők és mindjárt ismét kitaccsolok. Terhes vagy, terhes vagy, terhes vagy! Ismételte a kis ördög a bál vállamon, mire csak morcos fújtam egyet és löktem onnan, ez a kis hülye akarja megmondani nekem mi a helyzet. Nem biztos, hogy terhes vagyok lehet csak... nem tudom, de kiderítem!

A fürdőszoba felé haladtam, de útközben kihúztam a fiókot és kivettem belőle a tiszta fehérneműket aztán a hátamra dobva a cuccokat indultam el kihúzott háttal a fürdő felé. Röpke öt perc alatt átöltöztem aztán a tükör elé álltam. Egy szerencsétlen idióta pillantott rám, aki kissé jobban néz ki sőt sokkal jobban néz ki a tegnap esti kinézetéhez képest pedig, ha tudná az a szerencsétlen, hogy az este elkapta az a sötét alak. Ja, hogy az a szerencsétlen én vagyok és tudok róla. Így már mindent értek.

Kifésültem szanaszét álló hajam aztán a fekete talált – a szőnyegen találtam – hajgumival összekötöttem a hajam, de egy-két kis szál így is kilógott elől. Hideg vízzel megmostam az arcomat, ami nagyon jól tette az amúgy is nyúzott arcomnak sőt még az elmém is kitisztult. 

Tehetetlenül megráztam a fejem és mivel ma semmilyen alkalom nem lesz a pólóval vagyis a pizsamámmal visszamentem a szobámban és csak az ágyra dobtam. Aztán megágyaztam bár feleslegesnek tartom hisz estére ismét úgy fog kinézni, mint aki 1 hete benne fekszik mivel valamiért mindenki a szobámat, illetve az ágyamat találja a legkényelmesebb helynek.

Megrázva a fejem fordultam az ajtó irányában és amint a kilincshez nyúltam rögtön kirántottam az ajtót, de egy kék szempárban ütköztem. Egy ideig csak néztünk egymás szemeiben látszólag úgy tűnik egyikünk se tud mit mondani, vagy inkább nem akarunk megszólalni mivel Diego-nek biztos van valami mondanivalója, mindig van neki és valószínűleg valami ok miatt jött ide. 

-Ö – nyögtem ki egy teljesen értelmetlen szót, vagy inkább betűt míg a homlokomat kezdtem dörgölni.

-Csak.. mindegy – kezdett bele, de aztán megrázta a fejét így a tökéletesen beállított fekete haja csak úgy csapkodott a levegőben annyira gyönyörű látvány. -Jó reggelt – mosolygott rám fél mosollyal aztán hátat fordítva nekem elmasírozott a hosszú folyosón míg én kérdően néztem utána. Elment, de nem akarom, hogy elmenjen mégse tudok megmozdulni pedig azt akarom, hogy jöjjön vissza és elmondja amit elakar mondani, de mire megtudnék mozdulni fekete bőrdzsekije eltűnik a látótávolságból. Fenében.

-Mi a helyzet, kicsi húgi? - jelent meg hirtelen Leo nevetve és a hasamat kezdte bökdösni, de rögtön észhez tértem és a karjaira csaptam hisz, ha tényleg él ott bent valaki akkor vigyáznom kell rá. Azt hiszem. Marc kedvéért. -Mi van terhes vagy? - kérdezte felhúzott szemöldökkel mire a szemeim majdnem kiestek a helyéről és egy tettet nevetéssel csak a fejemet ráztam aztán erősen vállon csaptam.

-Leo azt hittem, ha már te vagy a legidősebb akkor a legokosabb is te vagy – vágtam rá zavartan még mindig nevetgélve mire furán, de megvonta a vállát és elhaladt előttem a konyha felé. Meleg helyzet.

Elindultam a folyosón, de én ahelyett, hogy lekanyarodtam volna a konyha felé megtorpantam a nappalinál hisz rég nem látott bácsikámat véltem felfedezni.

-Fede bácsi – léptem nagybátyám felé, hogy mosolyogva ismét megölelhessem rég látott bácsikám.

-Camille. Hogy vagy? Nagyobb lettél – szólalt meg vidáman mikor elengedtem és szemügyre vett. -Sőt sovány is – húzta el a száját mire csak megforgattam a szemem. -Ettél te az egyetemen? - kérdezett rá mire egy mosollyal bólintottam aztán csak megrázta a fejét.

-Hogy van Mel néni és Sofia? - tereltem a témát egy mosollyal míg bácsikám visszaült a kanapéra, de én csak állva maradtam.

-Remekül. Sofia hiányol benneteket – válaszolt mire bólintottam. Sofia Sayda Macedo egy évvel fiatalabb Nicolasa-tól így nagyon sok időt töltött nálunk nyaranként meg persze bátyja miatt is Nicolas miatt így természetes, hogy hiányol bennünket bár Nicolas minden hónapban többször hazalátogat, de szerintem Sofia-nak mi is hiányzunk. Már rég voltunk nálunk és az igazat bevallva nem hiszem, hogy Sofia abban a két évben míg én nem voltam sokat lett volna nálunk. Pedig a húgommal nagyon jól eljátszottak sőt nagyon jó barátok lettek és szerintem most is azok.

-Talán valamikor lejöhetne hozzánk, vagy mi is odamehetünk – ajánlottam fel mire Federico bácsi csak bólintott bár majd akkor gondoltam ezt a család egyesítést, ha lezajlik minden. Szó szerint minden.

-Hétvégén ők is idejönnek mivel a tanács újra összeül – szólalt meg az apám mire kitágult szemekkel és egy erőltette mosollyal bólintottam. Remek.

-Na én szerintem bekapok valamit – szólaltam meg a konyha felé mutogatva mire mindkét férfi kuncogva, de bólintott míg én csak szem forgatva megráztam a fejem. Testvérek.

Ahogy beléptem a konyhában egy fekete pólósban ütköztem és mikor felnéztem gyönyörű szép kék szemek csillogtak rám, de most másnak néztek ki. Jégnek. A szemei úgy csillogtak, mintha fagyos lenne a tekintette, de még így-is gyönyörű.

-Diego – szólaltam meg rekedt, kis vékony hanggal míg ő csak megrázta a fejét és kikerülve engem az ajtó felé indult szó szerint szaladt. Mintha menekülte valami elől, de inkább valaki elől és az a valaki én vagyok. Látni se bír, de nem értem az okát. Mi üthetett belé?

Miután kibámultam magamat a konyha felé fordultam ahol nem mindennapi látvány fogadott hisz legjobb barátnőm szó szerint Mateo ölében ült. Liv mindig ilyen a fiúkkal, akik a haverjai mindig közvetlen, de Mateo mégse a „haverja” sőt alig ismeri és különben is nem ott kéne ülnie, hanem a bátyám ölében ahol Amora ül. Várunk csak Amora a bátyám ölében ül? Hú. Meddig aludtam? Csipkerózsikának érzem magam, aki nagyon nagyon sokat aludt. 

-Jó reggelt – léptem beljebb mire mindenki egyesével rám mosolygott egy „jó reggeltett” kántálva. Leültem a szokásos helyemre ahol a két bátyám között ülhettem míg előttem Marc mosolygott rám. Hosszú napnak nézünk elé.

Anya mosolyogva elém tette a reggelit amit egy mosollyal köszöntem meg így neki álltam a szokásos nutellás zsömlének hideg kakaóval míg a többiek ide-oda dobálóztak meg nevetgéltek. Szórakoztatót őket nézni reggeli evés közben addig se figyelek az előttem ül személyre, akinek a tekintetét állandóan érzem a tarkómon.

-Mi a terv már? - szólalt meg Liv Mateo felé fordulva mosolyogva és az arcára egy puszit nyomott aztán ugyanígy tett a bátyám is Amora-val. Itt valami elkezdődött, aminek rohadtul nem lesz jó vége.

-Buli lesz ma – vágta rá vigyorogva Mateo és lepacsizott Nicolas-al.

-Hol? - húzta fel a szemöldökeit kérdően Liv. Ja igen ő nem tudja hol szoktak lenni a legjobb magán partik bár mi csak After partinak hívjuk míg a fiúk De La Buli Villa. Idióta név, de ők is azok.

-Titkos helyen, szívecske – Mateo a hüvelykujját Liv ajkaira tette mire csak megforgattam a szemem mindig ezt csinálja. Emlékszem én egyszer megharaptam. Édes és sós íze volt.

-Annyira titkos hely, hogy a végrehajtói háznak hívják – szólalt meg mosolyogva Vic. -Hú elárultam most. Baszki – csapott a szájára gyorsan tettet kétségbeeséssel mire mindenki felnevetett.

-De nincs berúgás fiúk – hallottam meg egy hangot mögülem és az apám meg Fede bácsi állt az ajtóban. -Holnap utazás szóval nincs vadulás – adta ki az utasítást mire a fiúk nevetve összenéztek aztán a főnökükre néztek és elővették a glóriájukat, hogy a fejükre tegyék.

-Én is mehetek? - szólalt fel Nicolasa mire Leo egyből rávágta a „nem” szót míg én Dex-re néztem így csak megvontuk a vállunkat és apánk felé néztünk.

-Ha Fernanda vigyázz rád – villantotta rám apám a szokásos „megvagy” vigyorát hisz ezzel azt akarja, hogy vállaljak felelősséget ez is az egyik leckéje na meg persze, ha vigyázok egy mondhatni gyerekre akkor talán én is akarok majd egyet. Meg hát legalább én nem iszok és nem csinálok hülyeséget, mint múltkor. Hupsz.

-Kérlek Fer – kulcsolta elől össze a kezeit Nicol mire egy nagyot sóhajtva bólintottam hisz amúgy se innák amiatt a feltételezés miatt. -Köszönöm te vagy a legjobb nővér – gyorsan felállt és a karjaimban borult míg én mosolyogva öleltem vissza a kishúgom, aki már nem kicsi. Nem is értem miért vigyázok rá.

-Nincs is ma semmi? - fordultam apám felé mikor Nicolasa elengedett és elindult boldogan a szobája felé magával húzva Amora-t meg Olivia-t. Jó ötlet kettőjüket egy légtérben tenni? Utánuk kéne mennem, de ez a nutella olyan finom. Éhség győzött.

-Nincs mivel a tanács gyűlésre készülünk és egy szabadnapot kaptok azután elváltok csapatokban – szólított vissza a valóságban apám szava és valamiért megrémít a csapat szó. Múltkor Diego-val voltam csapatban és .. nagyon jó volt. Jól éreztem magam mellette, de most, ami van közöttünk nem tetszik. Nem akarom, hogy ez legyen azt akarom, hogy a közelemben legyen, de ha ő mellettem van Marc-ot veszítem el aki mindig mellettem volt és van is. Ajajaj.

Miután a szülők elvonultak persze anya azzal a paranccsal, hogy valaki majd mosogasson el aki Mateo, mert már rég mosogatott. Elég rég. Szó szerint utál mosogatni sőt takarítani, ha belépek a végrehajtói házban és, ha a szoba ajtaja nyitva is van akkor büdös sajt szag kiszivárogni onnan. Borzalmasan rendetlen, de a legmegbízhatóbb barát, aki nem csak viccelődni tud, hanem komoly és édes is tud lenne. Évente egyszer-kétszer.

Reggeli befejezte után felálltam megtörölve a kezeimet és Marc is felállt, de csak egy mosollyal megráztam a fejem és inkább a bátyám elé álltam aki kérdően pillantott rám, de én csak felhúztam és magam után húztam. A szobámban akartam húzni, de a szobám közelében van Nicolasa szobája így inkább arra rángattam amerre Diego ment nem régibbe. Ki a természet felé. Viszont drága bátyám nem éppen engedelmes így amint kiértünk kirántotta a kezeit a kezeim közül és felháborodva kiáltott rám egy „mi van” kérdést.

-Mi van? Inkább mi ez az egész drága bátyám? Most Amora-val vagy? Vagy csak megint megakarod húzni? Mi ez az egész? - akadtam ki és kicsit beljebb sétáltam az erdő felé hisz nem lenne jó, ha valaki meghallaná a kiabálásunkat.

-Semmi közöd nincs hozzá, de lehet, hogy tetszik Amora és azért vagyok vele. Talán szerelmes vagyok belé – rántotta meg a vállát mire az állam leesett nem tudtam, hogy ismeri ezeket a szavakat hisz ritkán ejtette ki ezeket a szavakat. Nagyon ritkán.

-Szereted? Ez komoly? Azt se tudod mi az a szerelem – vágtam rá egyből egy gúnyos mosollyal mire csak megforgatta a szemét. -A szíved erősen dübörög mikor melletted van? Nem? Érdekes. - Folytattam mire a földet kezdette el birizgálni aztán feldúltan az erdő felé sétált míg én utána loholtam. -Mikor meglátod eláll a lélegzeted? Vagy mikor többen vagyunk csak rá koncentrálsz? - miközben csak mondtam, mondtam a magamat hirtelen megtorpant így én oldalra billentett fejjel meredt rám.

-Miért csinálod ezt húgocskám? - kérdezett rá összefont karokkal mire csak megvontam a vállam.

-Mert nem őt szereted. Hidd el tudom – kezemet a vállára tettem és egy kis mosolyra húztam a számat míg ő megfordult és folytatta az utat befelé. -Miért nem vallod be, hogy szerelmes vagy Olivia-ban? - kiáltottam rá mire megtorpant és leesett állal felém fordult amikor hirtelen az orromat megcsapta valamilyen idegen szag, amit már korábban éreztem sőt ezt a szagot bárhonnan megismerném. Dex rögtön mellém ugrott, de én csak ellöktem magamtól hisz ez a valaki nem bánt.

Viszont mikor megjelent előttünk nem ugyanaz a Diego állt előttem akit én ismertem ez a Diego más volt talán az arcán lévő vértől és az a vér nem állati vér. Nem, az emberi vér. Embert ölt, vagy lehet csak táplálkozott emberből, de akkor is az ember az ember.

-Diego – léptem volna hozzá közelebb, de a bátyám megragadta a karom és visszafogott mire én csak kirántottam a kezem a kezei közül és folytattam az utat Diego felé. Ahogy közelebb léptem felé felerősödött bennem a szaglás és jobban megbizonyosodtam arról, hogy az emberi vér. Mi vérmacskák sose iszunk emberi, de még állati vért se túl gusztustalan viszont valami harc folytán a szánkban folyhat a partnerünk vére így néha vannak alkalmak mikor elkap valakit a hév és leakar mészárolni egy vadat. De embert sose.

-Ne lépj közelebb – szólalt meg mire megráztam a fejem.

-Nem félek tőled! Te nem bántasz engem.

-Azért erre ne vegyél mérget – húzta el a száját mire csak elmosolyodtam. Tudom, hogy nem fog bántani, mert ha bánt az nem nekem fáj, hanem neki és ugyanez a helyzet, ha valami vele történik akkor az nekem fáj.

-Kikapcsolta az érzelmeit, húgi – szólalt meg mögülem Dex mire egy pillanatra rápillantottam aztán kérdően Diego felé fordultam aki egy furcsa mosollyal bólintott. Gyilkos mosollyal.

-Kikapcsoltad? De miért? - fonta össze a karjaimat a mellkasomon mire hangosan felnevetett.

-Miattad – vágta rá aztán elsuhant mellettem míg én csak néztem utána ahogy eltűnik az alakja. Miattam. Minden, ami történik körülöttünk történik az miattam van. Ha én nem lennék nem kavartam volna össze a legjobb barátnőm és a bátyám érzéseit, és most nem szenvednének ők se magukban, ha én nem lennék mindenkinek sokkal jobb élete lenne. Diego élhetné a maga kis életét és Marc is megtalálhatná azt a lányt akit megérdemel, ők se szenvednének többé miattam. Ha én nem lennék …

Hirtelen a földre rogyottam és a hasamat magamhoz szorítva tört ki belőlem a vöröses folyadék, amit vérnek nevezünk és egy újabb látomás féleség jelent meg. A karommal átkaroltam Diego nyakát míg csókolóztunk.

Csókolóztunk? Mi a fene történik velem?